Előadás javaslat beküldéséhez Jelentkezzen be, majd válassza a Előadások kezelése->Előadás javaslat (absztrakt) beküldése menüpontot.

NETWORKSHOP 2017

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) - mint az NIIF Intézet jogutódja és az NIIF Program működtetője – a HUNGARNET Egyesület társszervezésében 2017. április 19-21. között huszonhatodik alkalommal rendezi meg az NIIF Programhoz kapcsolódó legrangosabb hazai számítógép-hálózati konferenciáját NETWORKSHOP 2017 néven. A rendezvény házigazdája a Szegedi Tudományegyetem, helyszíne az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK – 6722 Szeged, Ady tér 10.) lesz.

A https://nws.niif.hu honlapunkon  fogadjuk az előadói jelentkezéseket. Amennyiben előadóként kíván megjelenni a konferencián, kérjük, szíveskedjen elküldeni tervezett előadásának pontos címét, valamint minimum 1000 karakter, de legfeljebb 2000 karakter terjedelmű részletes tematikáját magyar és angol nyelven 2017. január 5-20. között. A Programbizottság a feltöltött anyag alapján dönt az előadás elfogadásáról.

Kérjük, hogy csak olyan előadás-javaslatot küldjenek be, amelynek témája kapcsolódik az NIIF Program hálózatához és szolgáltatásaihoz, valamint ne felejtsék el megadni, előadásuk melyik szekcióhoz, illetve témakörhöz kapcsolódik. Az egyes tématerületekért felelős programbizottsági tagokkal konzultálni lehet. Kérjük a tematika összeállításánál azt is figyelembe venni, hogy egy-egy előadás időtartama 20 perc.

Célunk, hogy – számos előadás on-line közvetítésén túl – minden prezentáció anyaga a konferencia után is elérhető legyen az Networkshop konferencia és a Videotorium weboldalán. Felhívjuk az előadásra jelentkezők figyelmét, hogy a Networkshop 2017 Programbizottságának határozata szerint az elfogadott, de meg nem tartott előadások anyaga sem a weben, sem egyéb kiadványokban nem fog megjelenni.