SZPONZORI FELHÍVÁS

a NETWORKSHOP 2016 konferenciára

(Debrecen, Debreceni Egyetem, H-4032 Debrecen, Egyetem tér 1.)


A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI), a HUNGARNET Egyesület és a Magyar Internet Társaság 2016. március 30. és április 1. között huszonötödik alkalommal rendezi meg a hazai információs infrastruktúrafejlesztések legújabb eredményeit bemutató, és egyben e terület legrangosabb konferenciáját, a NETWORKSHOP-ot. A konferencia házigazdája a Debreceni Egyetem, szervezője a Comp-Rend Kft.


A rendezvény elsősorban a felsőoktatási és köznevelési intézmények, kutatóintézetek, könyvtárak, múzeumok és levéltárak informatikai szakembereinek fóruma, amelynek célja a legújabb számítógép-hálózati technológiák és alkalmazások bemutatása. A NETWORKSHOP 2016 konferencián a résztvevők száma várhatóan ez alkalommal is megközelíti a 400 főt. Tekintettel az előadások újszerűségére és az akadémiai közösséggel való kapcsolatok jelentőségére, ez a rendezvény az adathálózati és az arra épülő legújabb szolgáltatások terén működő cégek és intézmények számára is jelentős szakmai fórum. Hagyományainkhoz hűen ezért most is lehetőséget kívánunk biztosítani a hazai IT ipar, valamint az adathálózati szolgáltatásokkal, alkalmazásokkal és a kapcsolódó termékek forgalmazásával foglalkozó cégek számára, hogy bemutassák, ismertessék legújabb eredményeiket a fenti szférával való már megvalósult, illetve tervezett együttműködésük tükrében.


Szeretnénk a konferenciát az idén is rangjához méltó színvonalon megrendezni. A résztvevőink többségét delegáló szervezetek szerény anyagi lehetőségei miatt kérjük az informatikai alkalmazásokkal, számítógép-hálózatokkal foglalkozó cégek, így az Önök szponzori támogatását. A tavalyival megegyező mértékű anyagi segítségért cserébe kiemelt bemutatkozási, illetve reklám lehetőségeket nyújtunk három kategóriában, amelyről mellékelt tájékoztatónkban adunk áttekintést.


Korábbi NETWORKSHOP konferenciáinkról részletes információkat találhatnak a http: http://www.niif.hu/networkshop/niif_networkshop_konferenciak oldalon. A jövő évi konferencia előadások tartásáról és részvételi feltételekről szóló felhívását mellékeljük.


Őszintén reméljük, hogy konferenciánk támogatójaként módunk nyílik cégük és Intézetünk közötti tartalmas együttműködésre.


SZPONZORI TÁJÉKOZTATÓ

A NETWORKSHOP 2016 Program- és Szervező Bizottsága a 2016. március 30 – április 1. között Debrecenben, a Debreceni Egyetemen megvalósítandó 25. konferenciához nyújtott támogatásért a következő viszontszolgáltatást ajánlja fel:


  • Bronz fokozatú támogató: 600.000.-Ft + ÁFA támogatási összeg fejében:

    • A szponzor logójának és nevének szerepeltetése a megjelenő nyomtatott anyagokon (fekete-fehér), a konferencia weboldalán, valamin az előkészítés során elektronikusan vagy papír alapon kiküldésre kerülő körlevelekben.
    • Előadás tartása a konferencia megfelelő szekciójában.
    • A cég feltüntetése a konferencia helyszínén elhelyezett szponzori táblán.
    • A sajtótájékoztatón reklámanyag elhelyezése.
    • Egy fő ingyenes részvétele a konferencián.

  • Ezüst fokozatú támogató: 800.000.-Ft + ÁFA támogatási összeg fejében:
  • A „Bronzfokozatú” kategóriában felsorolt 1-4. pontokon kívül

    • Két fő ingyenes részvétele a konferencián.
    • A választott "szekció támogatója" megjelölés feltüntetése a végleges programfüzetben, valamint az adott előadóteremben.
    • Céget, illetve terméket bemutató prospektus elhelyezése a konferenciacsomagban.
    • Féloldalas (fekete-fehér) reklámlehetőség a konferencia előzetes, illetve végleges programfüzetében (1.000 példány).

  • Arany fokozatú támogató: 1.000.000.-Ft + ÁFA támogatási összeg fejében:
  • Az „Ezüstfokozatú” kategória 1-8. pontjaiban felsorolt szolgáltatásokon kívül

    • A NETWORKSHOP 2016 „Aranyfokozatú támogatója" cím feltüntetése a nyomtatványokon.
    • A szponzor logójának megjelenítése a konferenciáról különböző médiumokban megjelenő hirdetéseken.
    • Két választott szekcióban előadás tartásának lehetősége.
    • Egy kávészünet vendéglátójaként történő feltüntetés.
    • Egy egyénileg egyeztetett reklámszolgáltatás.

A szponzorokkal megállapodást kötünk, amelyben valamennyi technikai és pénzügyi feltételt, részletet rögzítünk. A megállapodás előkészítéséhez, illetve aláírásához szükséges részleteket a konferencia szervezését végző COMP-REND Kft. illetékes munkatársával kérjük egyeztetni, ehhez a mellékelt szponzori jelentkezési lapot az adott címre várjuk..

A cégszerűen aláírt szponzori jelentkezési lap megrendelésnek, egyben kötelezettségvállalásnak minősül, mely alapján a COMP-REND Kft. jogosult kiállítani a támogatás összegét tartalmazó számlát. Amennyiben a támogatáshoz további dokumentáció vagy szerződéskötés szükséges, kérjük ezt a jelentkezés megküldésekor jelezni. Ebben az esetben a felsorolt szolgáltatások nyújtásának feltétele a szerződés aláírása.


Előre is köszönjük cégüknek a NETWORKSHOP sikeres megvalósításához nyújtott támogatását.


Budapest, 2015. december

A szervezők:


Nagy Miklós Tóth Ágnes
NIIF Intézet Comp-Rend Kft.
igazgató ügyvezető




A szponzori tájékoztató és jelentkezési lap letölthető docx formátumban:

A szponzori felkérés - általános tájékoztató.
A szponzori jelentkezési lap.