KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK

 

Házigazda:

Szegedi Tudományegyetem

József Attila Tanulmányi és Információs Központ (6722 Szeged, Ady tér 10.)

 

Helyi közlekedés

Tömegközlekedés

A helyi tömegközlekedésről a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) honlapján tájékozódhatnak.

Parkolás

Szegeden a parkolórendszer többféle fizetési lehetőséget nyújt, a különböző zónák miatt érdemes előre tájékozódni az SZKT honlapján a részletekről. A parkolás négy alapvető módja:

1. Papír alapú szelvénnyel – a parkolóhelyen történő megállást követően, a parkolószelvényt megfelelő módon (a parkolószelvényen feltüntetett érvényesítési eljárás alapján) érvényesíteni kell, és a gépjármű szélvédője mögött, vagy a vezetőülés felőli első ablakán belül, teljes terjedelmében kívülről jól látható  helyen  és ellenőrizhető módon el kell elhelyezni. Egyidejűleg annyi parkolószelvényt kell érvényesíteni ahány parkolóhelyet a jármű elfoglal. A papír alapú negyedórás szelvény zöld zónában nem érvényes!

2. Parkolóbérlettel – Az előre megváltott parkolóbérletet a gépjármű szélvédőjén teljes terjedelmében jól látható és ellenőrizhető módon helyezze ki!

3. Mozgáskorlátozott-igazolvánnyal – A mozgáskorlátozott-igazolványt a gépjárműben teljes terjedelmében jól látható és ellenőrizhető módon helyezze ki! A kihelyezés módja a mozgáskorlátozott-igazolványon olvasható. Kérjük fordítson kellő figyelmet a mozgáskorlátozott-igazolvány érvényességi idejére, valamint a kihelyezés módjára! A 23/2016. (IX.27.) sz. önkormányzati rendelet 14. §. (1) bekezdése alapján a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának utólagos bemutatására nincs lehetőség!

4. Virtuális szelvénnyel – Parkolószelvény SMS-ben, telefonhívással vagy mobil applikáció segítségével történő megvásárlásával. Virtuális szelvény vásárlása esetén a szelvény árán felül, az egyes  mobilszolgáltatók  szolgáltatási díjat számítanak fel.

 

Buszos szállítás a rendezvény ideje alatt

Résztvevőinket különjárattal szállítjuk a baráti találkozóra, ezek menetrendjét a konferencia helyszínén és a szálláshelyeken kifüggesztjük.

Taxitársaságok elérhetősége

Rádió Taxi: 06-62/333-333

Tempó Taxi: 06-80/822-222